Szabolcsi ispánsági vár
A ma mindössze négyszáz lakosú Szabolcs község, az egykori Szabolcs vármegye névadó és egyben legrégebbi települése. A település Szabolcs vármegye igazgatási, katonai és egyházi központja volt az Árpád-korban. A szabolcsi földvár Közép-Kelet-Európa egyik legjobb állapotában fennmaradt 1000 körül épült erőssége. A település neve összefonódik Szabolcs vezér nevével, akivel kapcsolatban két teória létezik. Anonymus elbeszélése szerint Szabolcs az Árpád dinasztia tagja volt, a honfoglalás-kori vezérek egyike. A másik feltételezés szerint, mint megyeszékhelyeink többsége Szabolcs is az első ispánjának nevét őrzi.
A szabolcsi földvár régészeti feltárására elsőként a millenniumi ünnepségek előtt, 1894-ben került sor, amelyet a nyíregyházi Múzeum alapítója Jósa András és Bartalos Gyula egri kanonok vezetett. Ekkor a sáncokat négy ponton vágták át. Mindketten arra a következtetésre jutottak, hogy a földvár építése valamikor a bronzkor végére tehető, amely a honfoglaláskor a hadak pihenését szolgálta. Álláspontjuk szerint a magyarok a honfoglaláskor egy meglévő erődöt találtak itt. A földvár életében a legjelentősebb régészeti feltárás 1969-1977 között zajlott le Németh Péter régész vezetésével. A régészeti feltárásoknak köszönhetően tisztázódott a vár szerkezeti rendszere, használati módja, illetve építésének időpontja. A kutatások egyértelműen tisztázták, hogy a vár a 10. században, valószínűleg annak végén épült. Bihar, Zemplén, Borsod, Abaújvár és Szabolcs földvárai valószínűleg egy időben épültek, azzal a kettős céllal, hogy a keleti határokat védjék a sztyeppei nomád népcsoportok támadásaival szemben, az itt, a Bodrogközben és Szabolcs megye területén élő dinasztia védelmében. Másrészt, hogy a dinasztia hatalmát és erősségét szimbolizálják a várakhoz akkor még nem szokott, részben nomád társadalom számára. Ez Az uralkodói dinasztia helyi jelenlétére utóbbiakra utalnak a Geszteréden, Zemplénben és Rakamazon talált aranyveretes szablyák.
A Németh Péter vezette régészeti kutatások tisztázták a földvár szerkezetét. A Tisza kanyarulatait követő háromszög alakú várnak kiváló stratégiai elhelyezkedése volt. A keleti oldala mentén egy 7 méter széles és három méter mély vizesárok húzódott, amely a földvárat lényegében egy csatornával leválasztott szigetté alakította, amelyet a szárazföldről hídon át lehetett megközelíteni. A földvár 280 m hosszú, 140 m széles, 33 ezer négyzetméteren elterülő gyeppel fedett háromszög alakú földterület, amelynek három kapuját lehetett egyértelműen rekonstruálni, ebből kettő a vízi járművek, só-szállító hajók fogadására szolgált. A mai templom felé vezető kapu nyomait – ha tényleg volt – az újkori földmunkák teljesen elpusztították. Az erősségépítés hatalmas munka lehetett a kor viszonyai között, hiszen 300.000 m³ föld és 4000 m³ fa mozgatására, beépítésére volt szükség. A hatalmas mennyiségű földet kazettásszerű ácsolt egységekből álló, úgynevezett rácsos faszerkezet tartotta össze. A fa az idők során elkorhadt, a kazettákban lévő földtömeg pedig szétterült. Ez adja ma a sáncok különleges lejtős formáját. A szabolcsi vár sáncának tetején mellvéd és járószint húzódott végig, ahol fel lehetett venni szükség esetén a védelmi állást. A mellvédet vesszővel fonták be és agyaggal tapasztották. A fa/föld falak 8-10 méter magasak voltak, de egyes pontokon 15 méterre emelkedtek ki a kővel erősített lábazatból. A vár három sarkán bizonyára torony állt. A sánc legmagasabb pontja és legalacsonyabb belső része közötti szintkülönbség elérte a 16 métert. Ellentétben más ispánsági várainkkal, a váron belül a Németh Péter vezette régészeti kutatások során nem kerültek elő állandó épületek nyomai, igaz, temetőként használták 1973-ig. A bolygatottság következtében a kutató csak viszonylag kis felületen végezhetett feltárásokat, és a maradványok csekély mennyisége miatt itt arra az álláspontra jutott, hogy a szabolcsi erősség mentsvárként működött, vagyis veszély esetén a környék ide menekülő lakossága használta. Előkerült azonban egy földbe mélyített ciszterna, amely a vár vízellátását biztosította. A Kárpát-medence többi ispánsági várának analógiája alapján azonban felmerülhet egy olyan, régészetileg azonban nem alátámasztott rekonstrukció is, mely a vár belsejében egy további templommal, lakótoronnyal és kisebb méretű, földbe mélyített padlójú lakóházakkal számol.
A Szent István uralkodása idején kialakuló vármegyerendszer az ispánsági várakra, a békében rendőri, háborúban katonai szolgálatot teljesítő várjobbágyokra, s a szolgáltató várnépekre épült. A vár körül kiépült városban élő ispán, még inkább a helyettese igazgatták a hozzájuk tartozó várbirtokokat, igazságot szolgáltattak a megyében élőknek, míg az egyházi elöljáró, az esperes a lelkek gondozásának a felügyelője volt. A földvárak és a körülöttük kialakult város tehát olyan katonai, igazgatási, egyházi és kereskedelmi központ volt, amelyből az Árpád-kor városhálózata kisarjadt.
